"Minden élő fejlődésben van, vagyis változik, és változnia is kell ahhoz, hogy túléljen és kibontakozhasson." (Hans Jellouschek - Szeretni sokáig)

Nagyon sok embertől hallom a baráti társaságomban, hogy ha úgy párkapcsolatuk lesz, azt szeretnék, ha nem változnának meg tőle, vagy épp a párjuk nem változna meg. Vagy, mikor új állásuk lesz, máshova költöznek, szintén azt mondják, hogy nem változnak a szokásaik, tartani fogják a kapcsolatot a régi barátokkal, ismerősökkel. Titkon lehet, hogy ők is tudják, hogy ez nem így van, de nem merik beismerni sem maguknak, sem a másik félnek.

Úgy gondolom, a változás elkerülhetetlen, hiszen folyamatosan ingerek érnek bennünket, amikre valamilyen formában reagálnunk kell. Nagyon primitív példákkal bemutatva: ha mindig ugyanazon az útvonalon megyünk munkába, de rájövünk, hogy egy ideje már folyamatosan dugó van akkor, amikor arra szeretnénk menni, akkor megváltoztatjuk az útvonalat. Ha rájövünk, hogy a párkapcsolatban nem jó, ha nem adunk teret a másiknak, akkor azzal próbálunk meg korrigálni, hogy hagyjuk, hogy a barátaival legyen a párunk,vagy olyan szabad programot csináljon,ami tényleg kikapcsolja. Mindig annak megfelelően alakítjuk ki a szokásainkat, cselekedeteinket, amiket az adott szituációk kínálnak.

A változás jó, hasznos. Azáltal, hogy különböző ingerek érnek bennünket és ezekre reagálunk,a személyiségünk is folyton változik. Lehet, hogy jó,lehet, hogy rossz irányba,de változik. Azt kell csak megtanulnunk kezelni, hogy milyen ingerre, hogyan reagáljunk, hogyan engedjünk, hogy megváltoztassa az életünket. Kell, hogy létrejöjjön egyfajta jellemfejlődés, hiszen ez által lesz az ember az, aki. 

Át kell gondolni, hogy kik azok az emberek, akiket tényleg fontosnak tartunk annyira, hogy komolyan alakítani tudják az életünket. Akik nem ilyenek, vagy tudjuk, hogy rossz irányba változunk tőlünk, azokkal meg kell szakítani a kapcsolatot (ha tehetjük). A sorsunk a mi kezünkben van, tennünk kell érte, ha azt akarjuk, hogy olyan irányba változzon, amilyet elképzeltünk.

Megosztás a facebookon

Ki is vagyok én? Mit csinálok egy blogon? Miért írok egyáltalán? Kérdések, amikre néha nehéz felelni. 

Puskás Bettina vagyok, egy 21 éves lány. Mindig is kreatívnak gondoltam magam, százfelé jártak a gondolataim, mindig több dolgot csináltam egyszerre. Határozottan multifunkciós vagyok. :)
Életemben eddig táncoltam, fotóztam, bicikliztem, kötöttem, műkörmöztem, gyöngyöt fűztem. Szerettem volna már orvos, ügyvéd, cukrász, artista, óvónő, tanár, gyógytornász, pszichológus lenni és mind a két listát tudnám még sorolni. Sokan mondták, hogy határozatlan vagyok, amiért ilyen gyakran változik a véleményem, ízlésem, gondolatom, de én mégis határozottnak tartom magam. Határozottan kitartok amellett a dolog mellett, amit éppen képviselek. Ha rájövök, hogy mégsem tetszik, mégsem az az én világom, akkor sem esek kétségbe, mindig van B, C, de még D tervem is. Addig, ameddig meg nem találom azt, amit igazán szeretnék csinálni.

Így vagyok most az írással is. Sokszor gondoltam már rá, hogy elkezdek írni valamit, de sosem gondoltam magam elég érettnek hozzá. Nem, mintha most olyan sokkal érettebb lennék, de úgy gondolom, nagyobb rálátáson van már a világa. Elsősorban nem kitalált történetet szeretnék írni (habár elég nagy képzelőerőm van), sokkal jobban érdekelnek a filozofikusabb kérdések, azok, amik nagy hatást tudnak kifejteni az emberekből. De ugyanúgy érdekel az önismeret témája, mint pszichológia, filozófia, vagy csak az elmélkedés olyan dolgokon, amik drasztikusan megváltoztathatják az ember életét. Ilyen dolgokról szeretnék írni, és fogok is. A kérdés csak az, hogy ez, hogy is fog tetszeni az embereknek.

Nem tudom előre megmondani, milyen gyakran fogom megosztani itt a gondolataimat, de amint felvetődik egy általam érdekesnek mondott kérdés vagy téma, elhihetitek, azonnal a gép előtt leszek!

De végül is tetszik, vagy nem tetszik másoknak, a lényeg, hogy akkor is le fogom írni addig, ameddig örömömet lelem benne! :)

Megosztás a facebookon